1. helyezett

Lakatos Ramóna

Sebekkel tanultam járni

 

Egy kislány, aki sebekkel tanult meg járni.

Szívében minden seb újra felszakad.

Léptei fájdalmas, kínzó múltat hordoznak.

Lábai maguk után véres nyomot hagynak.

 

Hangjában ott a kiáltás: segítség!

Segítsetek sebek nélkül járni!

Letörölni a véres nyomokat,

Emlékeiből a múltat eltörölni.

 

Egy kislány, kinek nem sütött a nap,

Nem fogták a kezét, nem olvastak esti mesét.

Kit magába zárt a négy fal.

Csak hiú reményekkel táplálták.

 

Elvették álmait. Testét kéznyomok formálták,

Fülébe e suttogó szavak égtek:

Nem vagy más, csak sötét árnyék,

Akit senki sem lát, – Még!

2. helyezett

Csemer Tifani Kiara

Fiatal harag

 

Lázadó lélekként nehéz az életem.

Folyton-folyvást dúl bennem az érzelem.

Mint háborgó tenger, ömlenek belőlem a szavak…

zajos és halk egyszerre, ilyen ez a fiatal harag.

 

Gondolatok sokasága fut végig az agyamon,

a 15 évem hatalom.

Csak én érthetem magam és az elmém,

mégsem értem sokszor önmagam lelkét.

 

Veszekednék, de nem merek. Cselekednék, de remegek.

Bánok mindent, amit tettem. Érzelmeim mélyen eltemettem.

Felszínre már nem törhetnek, mert mélyre ástam őket.

Mégis, valami felnyitotta a szemem. Újra éreztem, és nevettem.

Megtört a páncél, amit építettem, azt a napot soha nem felejtem.

 

Fiatalként sokszor kritizálom magam,

és szomorúan nézek vissza a múltba.

Fájnak a régi emlékek s jönnek a szebb újak.

Nehéz felnőni jó és rossz napok mellett,

de arra gondolok, milyen lesz a végkifejlet.

3. helyezett

Pribél Vanda

Elveszett gyermekkor

Kis gyermekként nézve más szabadságát,

szomorúsággal töltött el, mert látva a láncot a karjaimon,

mely szabadságom zárja.

Mosolygó gyermekek sétálnak szüleikkel,

míg én magányosan állva látom,

ahogy a szülő a lányát karjaiba zárja.

Mondd, ég, nekem miért nem adatik meg az,

hogy anyám szeretettel zárjon óvó karjaiba?

Tán elrontottam valamit,

ami miatt egyedül kell lennem?

Már nem gondolok ezekre a fájó emlékekre,

nehogy visszahúzzon gyermekkorom.

Fájó emlékeit engedem tovaszállni,

fáj még néha a gondolat:

gyermekként miért voltam boldogtalan.

Legjobb Előadás

Dedics Mór

Berlinbe költözött az ősz

 

Berlinbe költözött az ősz egy nyár napon,

Az égen fáradt vérpiros Héliosz ragyog,

A fák arany könnye, mint sebhely hull alá,

És bennem szétszakad minden régi vágy.

 

A Spree vizében tükrök égtek szét,

Kihunyt csillagok siratták a lét,

Hídon állva reszketett a múlt,

Hol ajkadról az öröklét csókjait ittam úgy.

 

A kávéházak fénye gyászruhába bújt,

Az ablak mögött árnyam utánad nyúlt,

De hangod helyén csak kongó űr maradt,

S Berlinben ősz lett, mikor szívem szakadt.

 

És megértettem végül, hogy minden nyár hamis,

A város éget, s bennem semmi sincs,

Mert minden búcsú új tavaszt ígér,

De csak az él igazán, ki veszíteni is fél

Közönség díj

Lakatos Ramóna

Sebekkel tanultam járni

Egy kislány, aki sebekkel tanult meg járni.

Szívében minden seb újra felszakad.

Léptei fájdalmas, kínzó múltat hordoznak.

Lábai maguk után véres nyomot hagynak.

Hangjában ott a kiáltás: segítség!

Segítsetek sebek nélkül járni!

Letörölni a véres nyomokat,

Emlékeiből a múltat eltörölni.

Egy kislány, kinek nem sütött a nap,

Nem fogták a kezét, nem olvastak esti mesét.

Kit magába zárt a négy fal.

Csak hiú reményekkel táplálták.

Elvették álmait. Testét kéznyomok formálták,

Fülébe e suttogó szavak égtek:

Nem vagy más, csak sötét árnyék,

Akit senki sem lát, – Még!

Kicsi cipők, nagy léptek

 

Kicsi cipőkkel indult, mégis nagy lépteket tett.

A kislány, ki sebekkel tanult meg járni.

Kinek lábai véres nyomokat hagytak.

Ma már csak halvány, fakó nyomok.

 

Hangja már nem kiált segítségért.

Emlékeivel megtanult némán együtt élni.

Szíve fáj, de már nem vérzik.

A falakat, mik magukba zárták, lebontotta.

 

Új, erős falakat épített maga köré.

Miket más, soha nem dönthet romokba.

A sötét árnyék helyén világos, vakító fény él.

Ma már nem fájnak a léptek.

 

A kislányból erős, érett nő lett.

Ki nem tekint a múltba.

Ha kérdeznéd, bátran beszélne róla.

Mert a múlt megtörte, de nem tudta megölni.

A verspályázat további alkotói és verseik

Budai Dzsenifer

Csak egy perc nyugalom

Miért kell mindig erősnek lennem,

ha belül már darabokra törtem?

Mosollyal rejtve fájó szavakat,

míg lelkem csendben kiabál ez alatt.

Csak egy perc nyugalmat kérnék,

hogy leüljek a világ szélén,

szívemet két tenyerembe fogva

hallgassam a csendet, zokogva.

Nem futnék, nem harcolnék tovább,

csak nézném a múló világ csodáját,

míg könnyeim lassan elpihennek,

és újra érezném, hogy lélegzem.

Az éj álmai

Egész nap csak arra várva,

Végre bebújhass az ágyba.

Szemeidet lassan lehunyva,

Elvessz az álmok világában.

Sose félj, míg tart az éj,

Míg álmodsz s van remény.

Álmaidban megáll az idő,

Örökkévalóságnak tűnő jövő.

 

Homai Roland

Csalódás

 

A szerelem egy csodás dolog,

de néha emiatt könnycsepp is csorog.

Amikor belegondolok, hogy az emberek

milyen boldogok,

hirtelen elfogynak a mondatok.

 

Csak nekem nem jut boldogság,

és erre nincs orvosság.

A szívemet jó párszor horzsolták,

az érzéseimet morzsolták,

de a lelkemet már feloldozták.

 

Folyton gyötör a magányosság,

a szívem sokszor elbocsátották. Rájöttem,

a lányok az életemet akadályozzák,

már annyiszor bizonyították.

 

Nálam a magány folyamatosság,

az érzelmeimet örökre elpusztították,

a sírba taszították.

Az érzéseimet elhanyagolják,

s gyötör az elhagyatottság.

 

 

Balogh Alfréd

Elmondanám

 

Elmondanám az egész világnak,

Hogy szeretlek,

De hogyan tehetném meg, 

Ha te vagy az én világom?

Én ezt kérdezem, felelem, kiáltom…

Ha el mondanám hogy

elég vagy nekem egy életre,

De egy élet veled nem elég..

Bánom bűnöm hogy nem élek örökké,

De bűnöm nem bűn hiszen nem mi tehetünk róla drágám,

De ha mi örökké élnénk,

Az életem örökké neked adnám.

Elmondanám hogy minden szeretetem te vagy nékem,

Minden gyűlöletem is hozzád köt engem.

Te vagy az ok és a büntetés,

Utállak sokszor——még is te vagy kevés és egész…

Elmondanám hogy én úgy szeretlek ahogyan millió másik sem tudna

Gondolkodom rajta e versem el mondjam néked vagy talán unna?…

 

 

Vángor Ivett Vivien

Megtanultam

 

Megtanultam hogy aki nem keres, annak nem hiányzok

A sors dönti el ki lép be az életedbe,

De te döntesz ki marad benne.

Az igazság egyszer fáj,

 

De a hazugság újra és újra fáj.

Megtanultam értékelni azokat, kik viszont értékelnek,

S szeretni kik tiszta szívből , igazán szeretnek.

 

Az élet egy hosszú álom 

Valaki rosszat álmodik, s van mikor szépet,

S ha én írnám sorsod könyvét,

Megadnám szíved, lelked, vágyát, örömét.

 

Megtanultam, hogy bizalom nélkül nem lehetek boldog soha

Viszont boldogság nélkül az élet mostoha.

Megtanultam bízni abban ki szívem szereti,

S viszont szeretni.

 

 

Balázs Letícia

Látomás

 

Felragyognak szemeim,

hiába mondtál nemet.

Érzékeny kis lelkem

még mindig remeg.

Nem baj, ha nem szeretsz,

hisz nem tudlak feledni.

Minden apró emlék

boldogan melegít.

Amikor csak meglátlak,

szívem nagyot dobban.

Elengedni nem tudlak,

hisz mindenhol ott vagy.

Látlak minden egyes kis dologban,

lehet akár egy kártyalap,

emléked felugrik egy szempillantás alatt.

Csodaszép mosolyod szívembe éget,

most is látlak, mégis inkább elnézek.

Hiány

Hiány az a szó, melyet

annyi ember érez.

Lehet ez tárgy vagy személy,

sose lesz több semminél.

Lehet pár szó vagy érintés,

el nem múlt még.

Szabadság az, amit keresünk,

s találunk együtt vagy egyedül.

Találunk tárgyban, állatban,

vagy akár egy kis dologban.

Boldogság ölel át, és szállunk,

lelkünk röpülve ámul.

De jaj, ez nem mindig ily könnyű,

vannak álmok, melyeken elszörnyülsz.

Nehezek és nagyok,

sose tudni, minek azok.

Ám vannak, mindig is lesznek,

s ezek nem repülhetnek.

 

 

Mogyoró Letícia

Az alkohol árnyékában

 

Üresedő feles pohár az asztal sarkában, 

ezt hívják úgy hogy az alkohol árnyékában. 

Mérgező szesz ami drogként hat ránk, mégis odáig vagyunk érte.

A kéz jár és jár ugyanazokat a köröket futva 

ami minden alkalommal, az asztal széléhez juttat. 

Egy ijesztő rém ami kísért minket 

mégsem tudunk le állni végleg.

Egy ellenállhatatlan érzést, érzünk felőle 

ami sosem mondja hogy kész ennyi volt örökre.

 

 

Gollob Luca

Vegyes jelek

 

Minden éjjel úgy fekszem,

Holnap új napra kelek.

Másnap korán ébredek,

És a buszhoz sietek.

Gondolkodom mit tegyek,

szívem mélyén mit rejtsek?

Szeressek vagy utáljak?

Attól tartok imádlak.

Érzéseim rád szállnak,

Szavaim most hozzád vágynak.

Remény lobog szememben:

talán szeret, talán nem?

Minden nap jobban fáj!

Mit tegyek, hogy szeress már!

Reggeltől álmodok,

majd melletted kattogok.

Egyszer taszít, egyszer húz,

lelkem benned nyugtot nyúz.

Válaszodat várok rég,

szívem érted dobban még.

Minden lépted elkísér,

veled lenni annyit ér,

mint az égbolt tiszta fénye.

Boldogságom lenne bére.

Mondd, hogy érzed, mit én érzek,

hogy velem lesz minden részed.

Nem kérek mást csak szavad,

s hogy szíved nekem add.

 

 

Harsányi Milán

Gyémántkék álom

 

Szeretlek téged, bár fura ez az érzés:

lehet rossz, lehet jó, s nem tudjuk a végét.

Jövőbe látni nem tudok, de én a jövőmet

benned látom: hogy mosolyogva megjelenj,

és a nyakamba ugorj, én mindennap várom.

Mikor először láttalak megdobbant bennem valami,

csak az járt a fejemben, hogy meg akarlak ismerni.

Én úgy vagyok vele, hogy minden dolog megvár,

ha előttem van két fénylő gyémántkék szempár.

Azt mondták kövessem az álmaim,

de az én álmom te vagy, akit követni fogok életem végéig.

Az élet harcból áll, de nekem te vagy az élet,

harcolok érted, majd a végsőkig védenélek.

 

 

Rontó Jolán

Szeretlek

 

Szeretlek, mint hullaház a rendet,

mint fogsor a pohár vizet éjjel.

A szívedet kölcsönkértem tegnap,

ma visszaadnám kicsit rágottan.

Ha mosolyogsz eltörik egy óra,

az idő csorog a cipőmbe.

A csókod penészszagú örökkévalóság,

mégis hazaviszem becsomagolva.

A régi énem csontjait ettem.

Remélem éhes vagy drágám most készítettem egy étkezést mindkettőnknek hogy megfulladjunk.

Ha elhagysz elromlok

de addig te vagy az egyetlen hibám.

Szeretlek, mint hűtő a maradékot,

hidegen, de ragaszkodva.

Te vagy az egyetlen ember,

akinek a horkolása

érzelmi támasz.

Szíved egy kissé ferde szék,

de én leültem rá minden este és próbálkoztam.

Ha megvágod magad és elszakadsz majd össze varlak.

ha eltűnsz gyászolom a hiányodat

Csókjaid néha savanyúak,

mint tegnapról maradt tej,

mégis iszom belőlük,

mert megszoktam,

hogy a szerelem kicsit romlott.

Ha egyszer megölsz,

remélem véletlen lesz,

és majd bocsánatkérően

virágot teszel a helyemre.

Ez is szerelem, azt hiszem.

Legalábbis nálunk

ez maradt belőle.

 

 

Vizes Viktor

Dilletáns

 

Kontrasztot ragadok mintsem közös nevezőt.

Fulladoztam évekig s te adtál hajót s evezőt.

Partra vert hitem ismét tombol a homokban.

Mostmár nem magán a hangzó lapulunk ketten a sorokban.

Bódító hatás ismént meglapul a torokban.

Az a fajta, mitől nem óvtak gyerekkoromban.

Elég a szerelem, mi megvezet vagy ápol.

Arrébb rakom korsóm és lehullik minden fátyol.

Beléd vetett bizalmam percről percre gyarapszik.

Rejtélyes nyomozó ki feleségre gyanakszik.

Távoli tested hívogatja lelkem.

Nap és hold váltakozik, majd átkarollak csendben.

Sistergő abroncsok a matt fekete aszfalton.

Jelzik kezem tapintja még bús arcodat szépasszony.

Párnákat cincálva is találunk nyugalmat,

testünk forró, majdhogy éget, pedig zord az Idő ugyancsak.

Beléd látok s nem át rajtad hidd el te enyém vagy.

Feléd nyújtott szeretetem nem kérkednék, elég nagy.

Feszülő mellkasom diktálja a tempót.

első naptól fogva tudtad szívemhez a Jelszót.

Tükörtiszta lelkekre sűrű piszok vegyül

Ha lengetik a légycsapót kizárt hogy elkerül.

Tűrni ahogy morzsolódik többmilió szilánk

Te cukorkával etetted, mégsem kaptál mást mint ciánt.

Minapig emlékszem szüntelen mosolyodra

Folytonos kedvesség szíved protokollja.

Össz szavamra pozitív igent kaptam tőled

Ne hidd, hogy életedben csak a bánat győzhet.

Tapasztaltam mit rejt pár szótlan momentum. 

Végig hallgatni, neked ez volt a projektum.

Jótetteid kiséri aggódó bocsáss meg

Mit magadon ejtesz nem éppen csodás heg

Szép szóval kiséred legocsmányabb tettem.

Ha veled szót váltok úgy érzem minden rendben.

Nem táplálsz haragot, hibát magadban keresel

Utolsó pondró, aki nálad felesel. 

Megnyugvást remélek mit megkapsz korán hiszem

Percről percre gyarapszik beléd fektetett hitem.

Köszönöm barátságod mi örökké tart.

Kívánnám lelkedet tovább ne gyötörné kard.

Gomolygó ködben néma testem elvegyül.

Leragadó szempilla öröm híján szenderül.

Szimultán rezgés nyeli el zsebem.

Éberség elkap amint nevedet lesem.

Üzenetek tömkelege reményt gyarapít.

Intenzív szívverés mi közel sem szabadít.

Tudatom rímet sző, még korán sem meddő.

Ihletet szül arcodról pár parányi szeplő.

Más után kémkedni nem éppen szokásom.

Teszek egy kivételt, képeid alásan csodálom.

Higany léptek jelölik megfontolt éned.

Bájoddal nap mint nap ösztönzöd e népet.

Szótlan tekinteted gyanakvást hordoz,

Amint keresztezi enyémet mosolyhoz oldoz.

Elhalasztott alkalmak min agyam cikázik,

Hogy nem beszéltünk hamarabb felettébb hibádzik.

Rejtélyes zörej megtalál támadni, 

Közös költőnk hallatán elkezdek sápadni. 

Örömmel tölt el érkezésed belátom 

Szakadt kabátomról a port kételyként lerázom.

Kifogytam a szavakból, kóstál már a közhely.

Pillanatnyi remélem de igényem a kötszer.

Fetrengtem már napokig, hogy eljussak egy ajtóhoz.

A munkaügyi kevés volt, már benyújtom egy sajtóhoz.

Tenyészted a forintot de le is vágod nagyját.

Facsarja az orrod, majd megeszi a hangyád.

A bioritmus csárdást jár, örülj még érzed a lépteket.

A tükör még várhat, remélem érted a lényeget.

Szégyelled ha másra is kihat a kínod.

Korbácsolnak ezren, te csak miatta bírod.

Beléd nem fektetnek bizalmat, sokba vagy már így is.

Egyedül földelnek, ez kidolgozott tézis.

Sorstársaid asztalánál sem csillapul a hangvétel.

Csorba szavak nem keresnek ha a bánat ketté szel.

Terebélyes árnyékot vet megannyi kényszer.

Zaklatott vigyorral diktálom, a céljaid érd el.

Száz tanácsnak egy a vége, légy hű magadhoz.

Legyen erőd bánkódni, ideged a kalandhoz.

Döcögni fogsz sokat, az élet nem épp suhan.

Az EKG-d mutatja, lesz még sík a futam.

Szívem facsarják, ellepte a chivas regal.

Űrmérték a szerelem, benne a pimasz egál.

Pacsuli meg A4-es, a bánat mostmár méz édes.

Nem izgat tényleg de a hurut megint miért véres?

Szent háromság elve uralkodik felettem.

Rövidtávú memória, ami bánt mégsem feledtem.

Kanócként várom míg rám pattan a szikra.

Vak voltam talán, így rám zúdult a szikla.

Nyomot hagyott bennem, pedig nem fékezett.

Úgy kellek bárkinek, mint manapság az ékezet.

Pár obszcén szó és karc még meg talál támadni.

Azt hiszed ismersz, majd rájössz rám már kár hatni.

Szabotálom elmém, mintha bottal verném.

Egy irányú utca, jobb ha nem indexelsz mellém.

Visszatérek pár percre míg hamisan kacagok.

Komfort érzet elterít, legalább a barátok nem vacakok.

Tart ez kábé két percig, említhetnénk tesztlapon.

Bordáim omladozó vályogfalként támasztják mellkasom.

Létezni szenvedés, remélem másnak könnyebb.

Lesz még ki arcodról gyengéden törli le a könnyed.

Parányi lócára fél farral huppanok.

Billegő lába alatt kis kavicsra bukkanok.

Alvadt sáros oldala rég a földbe rogyott.

Surlódott fele már már élesre kopott.

Kétszínű egy erekje, tapasztaltam hasonlót.

Az örökös fájdalom nevelt belőlem rajongót.

Másnapra megmosdatsz, majd új tölgyet kerítessz.

Nem sajnálod hogy akácot te a földre terítessz.

Korhadó lelkembe görcsöket táplálsz.

Mással tovább ragyogsz, tőlem viszont hátrálsz.

Kandallóban végzem, hamvam ezer felé tova száll.

Forró aszfalt mélyén téged jó pár barát körül áll.

Bármi lehetnél viszont maradsz hűtlen.

Lagymatak telekben a deredtől elhűltem.

Jégkorszak várható, bizonytalan időre.

A naptáram pipákkal még közel sincs kitöltve.

Megbocsájtást nyersz, nem mert érdemled.

Én békét hozok magamnak, az alsó rétegnek.

Adódjon meg minden mit vártál s reméltél.

Közös sztorink vége, tied közel sincs felénél.

Van hogy felsérti a tenyerem pár üveg szilánk.

Az elmém nem egy gerezd sérelemre predesztinált.

Inkonzisztens jellemem gyurmaként torzul.

Pacifista paradox választ agressziót tornyul.

Eklektikus stílusban disszonánccá váltam.

Absztraktban komfortot, majd a nihilben otthont találtam.

Csorba pengék fejében ezerszer jár vénám.

Hanyag kapcsolat, egyszer együtt leszünk némán.

Szüntelen negativitás, addikció emészt.

Ha harcba állok vele találok lelkemen penészt.

Legnagyobb reményem valakire hatni.

Csúf világban együttérzést, megnyugvást adni.

A konklúzió csonka, gyökerét keresném.

A szerelem megmentett, majd felváltotta üresség.

Nyers tekintetem mögött svédasztal fogad.

Bőségzavar, s bárhogy döntesz, letörik a fogad.

Megnyugvást prezentál pár eszkábált rím.

Galacsinban végzi mit kukám korlátlan hív.

2025 induljon hát végre.

Téteket megrakni, vajon kibírom-e élve.

Felcseperedek agytekervény masszőrök közt.

Natúr a szeretet korán sem pasztőrözött.

Eljuttatom leheletem pár klassz ősömhöz.

Nevem bennük lapul mintsem snass bűnök közt.

Letértem az utamról mit egyedül tapostam.

A fejezetek özönlöttek bármennyit lapoztam.

Volt hogy szamár fülek adtak margónak inszomniát.

Vagy épp essőcseppek láttán göröngyös utat kijárt.

A piszkozat fiókban végzi porfogóként él tovább.

Megfontoltság kísérti tollam, szignóm nem épp szaporább.

Görnyedő gerincem fakult árnyéka a kontúr.

Fülembe decibelt pumpál pár cimbalomhúr.

Bólogatok zajokra mit kisegítek lábdobbal.

Mélyre hatoló sorok töltik be szívemet lángokkal.

Stagnálást felváltja konzisztens kedvem.

Ugyan az a zene kísér pénteken, szombatom meg kedden.

Szorítja csuklómat vonszol szélirányba.

Nosztalgikus mosollyal tekintek minden délibábra.

Visszapillantó törött hát fedjük le fóliával.

Boldogan élek nem törődök teóriákkal.

Szeratonin deficit, kijár egy két kapszula.

A löttyöket hagyom, na meg nem kell ide vakcina.

Pangás a múlté, lineáris lett a függvény.

Patka nem kihívás, járom a fokokat büszkén.

Ózonréteg fogva tartott, kaotikus kelepce.

Máshol van a fókusz, már nem érdekel szeretsz-e.

Pékség ablaka párás, homályba repít.

Mosoly rajta képződik mihenst ujjam legyint.

Cikázó gondolatok, mondhatni hogy szerpentin.

Meginog testem mégis itt ülök egy hokedlin.

Szövegeim sokasága talán nem más csak premier.

Egyszer azt mondhatnák “Ez nem volt rossz speciel”.

Hullámvasút vers, most végződik momentán.

Ihlet hiány kizárva, közel betelt noteszkám.

Fájdalmam és örömöm szívedben gyarmat.

Hátad helyett tehernek leszek én egy raklap.

Közeget majd közlegényt évekig pásztáztam.

Rohantam más után miközben sajgott a lábszáram.

Immáron széles mosolyt szül egy szentjánosbogár.

És büszkén kijelentem, száraz a Pálinkáspohár.