E.C. Kelly – A történelem és az emberi sors mestere

E.C. Kelly 2012-ben mutatkozott be íróként Remények frontja című első regényével, amely azóta is számos olvasó szívében él. Munkásságát követően minden új kötete megerősítette egyedi hangját és mély emberismeretét:
Hugenották (2013), Róma árnyékában (2015), Hősök és ártatlanok temetője (2017), A visszautasítottak tárlata (2019), valamint A Hettita herceg kétkötetes történelmi regénye (2022) mind ezt a gondosságot és igényességet tükrözik.

Karakterei élnek, lélegeznek – olyannyira hitelesek, hogy az olvasó szinte ismerősként tekint rájuk. Minden művét mély érzelmek szövik át, és az ezekben rejlő emberi sorsok még évekkel később is visszhangoznak az olvasó emlékeiben.

E.C. Kelly nem siet – ő ír, formál, csiszol. Mert nála egy könyv csak akkor születik meg, ha teljes, ha méltó az olvasó figyelmére. Épp ezért mindig érdemes várni a következő történetre. Mert biztosak lehetünk benne: ismét valami különleges születik.

Remények frontja

(novum publishing, 2012)

1939-ben, Berlinben Tristan Erich von Hagel, az ifjú SS-Rottenführer lelkesen készül a háború kirobbanására. Lengyelország lerohanását követően fontos feladatot kap: hat lengyel foglyot kell egy árjásítási program keretében Varsóból Berlinbe szállítania. A feladat teljesítése közben felfigyel az egyik fiatal lányra. Waleria a harcok sűrűjében elszakadt családjától és kétségbeesetten igyekszik szerettei nyomára bukkanni. Tristan beleszeret és nem hajlandó apja, a szigorú ezredes követelése ellenére sem lemondani erről az érzésről. Elszántsága azonban megrendül, mikor apja révén rádöbben: ha a lányt választja, szakítania kell eddigi életével.

Hugenották

(MFM Könyvek, 2013) 

A 16. századi Franciaországban véres vallásháborúk dúlnak a hugenották és a katolikusok között. A Szent Bertalan-éji vérengzést túlélő hugenotta vezető, Claude Magnus de Coligny a francia király tanácsosaként veszi fel a harcot a katolikus Guise fivérekkel, miközben egyetlen lányát, Manont is védelmeznie kell. Alexis-Jean de Massard, a hugenotta bankár legidősebb lánya, Hortense esküvőjére készül, ám a Guise család bérencei elrabolják a menyasszonyt. Barthèlmy Dumont, a hugenotta textilkereskedő az udvar megrendelését teljesíti, miközben a király szeme megakad a lányán, Camille-on. A három párhuzamosan futó cselekmény bepillantást enged a hugenotta családok, a francia belviszályok, a sodró lendületű szerelmek világába és a katolikus Valois-házi uralkodó, III. Henrik életébe…

Róma árnyékában

(MFM Könyvek, 2015)

Traianus uralkodása alatt (Kr.u. 98-117) Róma a virágkorát éli, a császár győzedelmes hadjáratai révén a Birodalom ebben az időben a legkiterjedtebb. A szenátusban nagy tekintéllyel bíró Cornelius szenátor elhatározza, hogy legidősebb fiát, Marcus Cornelius Sullát kiszakítja családja köréből és az egyik távoli, görög provinciába küldi, hogy a légión kívül megismerkedjen a provincia gazdasági ügyeivel, és mérsékelje a Görögökkel szemben táplált ellenszenvét. Az ifjú engedelmeskedik az apai hatalomnak, és maga mögött hagyja szeretett Rómáját. Nem is sejti, hogy Buthrotum városába érkezve, a mélyen megvetett görögök között kevésbé megvetendő embereket is talál, a papnő Danaé és fivére, a fogathajtó bajnok Oresztész személyében. Az évek múlásával mély kötődés alakul ki hármuk között, ám egy váratlan fordulat következtében kapcsolatuk darabokra hullik. Marcus a Római Birodalom szimbólumához, az aranysashoz hasonlóan, kegyelmet nem ismerve csap le ellenségeire, és kezdi meg jogosnak hitt bosszúját. A könyv révén megismerhetjük Róma lüktető szívét, a provinciák alárendelt sorsát, a gladiátorharcok keserű világát, a fogathatás győzelmet hajszoló versenyeit, a papnők szigorú, ám kiváltságokat nyújtó életét, az olümpiai játékok különös fordulatait és ókori emberek legbensőbb titkait…

Hősök és Ártatlanok Temetője

(MFM Könyvek, 2017)

Angelus a mai kor embere: fiatal, független író, aki egyben egy könyvkiadó vállalat tulajdonosa is. Fényes jövő előtt áll, mégsem boldog, mivel gyermekkorától kezdve komoly, pszichés betegségek árnyékolják be életét. Egy napon halálos kimenetelű autóbalesetet szenved és lelke a Hősök és Ártatlanok Temetőjébe kerül, ahol hihetetlen dolgokat tapasztal. Találkozik öt különböző nemzetiségű katona szellemével, akik az I. világháború idején haltak meg és a temetőben rekedtek az idők végezetéig. Egyezségük értelmében mind az öten elmesélik haláluk történetét.

Angelus előtt szívszorító sorsok bontakoznak ki, melyek szervesen kapcsolódnak egymáshoz. Giovanni, az olasz pilóta a tizenegyedik isonzói csatában zuhant le gépével, harci bevetés közben. Honoré, a francia gyalogos Ypres-nél lelte halálát az ellenséges gáztámadás következtében. Clarence, a féllábú, brit hadi szakács a húsvéti felkelés idején halt meg, miután barátságot kötött egy rebellis ír szabadságharcossal. Siegfried, a német politikus, Matthias Erzberger titkáraként jelen volt a háborút lezáró Compiégne-i fegyverszünet aláírásánál, ám később szélsőséges nacionalisták meggyilkolták, főnökével együtt. Ruslan, az orosz bolsevik férfi az egyik Romanov nagyhercegnő, Tatyjana őreként részt vett a cári uralkodócsalád, a Romanovok kivégzésében, ám a nagyhercegnő iránt érzett viszonzatlan szerelme miatt társai őt is halálra ítélték.

Jogosan merül fel a kérdés: ezek a férfiak valóban hősök és ártatlanok voltak életükben? Vajon érdemes hinni az általuk képviselt hitvallásban, mindannyiunk credójában? Ha pedig ez nem lenne elég, időnként feltűnik a temető környékén az Angelust kiskorától kísértő, hátborzongató lény, ékes bizonyítékul szolgálva arra, hogy minden viszonylagos, még az élet és a halál is…

A Visszautasítottak Tárlata

(Underground, 2019)

A 19. század végi Párizs a hivatalos Szalon által visszautasított, impresszionista festők csoportjának pezsgő, szellemi központja. Itt él és alkot a vagyonos, ám kissé különc Gustave Caillebotte, aki épp modellt keres készülő festményéhez. A véletlen összehozza egy szegény sorsú lánnyal, Céleste-tel, aki hamarosan a modellje lesz és a halhatatlan festmények születésén túl részt vehet a férfi lenyűgöző világának minden mozzanatában. Céleste áhított élete a szemünk előtt bontakozik ki Caillebotte életörömöt sugárzó vásznain, melyek immár a visszautasított művészek tárlatát gazdagítják.

A Hettita Herceg 1-2. kötet

(Underground, 2022)

Ehnaton fáraó uralkodása idején az ókori Kelet két legerősebb állama Egyiptom és a Hettita Birodalom, ám viszonyuk meglehetősen feszült. A köztük lévő ellentét még inkább mélyülni látszik, amikor egy szerencsétlen véletlen folytán egyiptomi katonák foglyul ejtik Suppiluliuma király egyik fiát, Zannanzát, a hettiták kis hercegét. A gyermek kezdeti rémülete az idő múlásával szertefoszlik és rajta keresztül megismerhetjük a fáraó szerető családját, valamint a királyi udvar főméltóságait. Mindennapjai részévé válik Nofertiti, a fáraó szépséges főfelesége, Kia, az uralkodó csendes, második asszonya, Szemenhkaré, a büszke és lobbanékony trónörökös, Tutanhaton, a fáraó beteges, másodszülött fia, valamint a hat hercegnő közül Anheszenpaaton, Ehnaton harmadik lánya, aki a legnagyobb hatást gyakorolja rá. Mire Zannanza felnő, már Ehnaton virágzó városát, Ahet-Atont tekinti otthonának, a legfőbb egyiptomi istennek, Atonnak hódol és a hős Szemenhkaré oldalán indul harcba Karkemis városa és apja serege, a hettiták ellen. Ám hiába bizonyítja hűségét egy életen át Egyiptom uralkodójához, sokak szemében az idegen vérből származó herceg soha nem válik egyiptomivá, a fáraó környezetét jellemző cselszövés, hatalomvágy, háború, vérontás és halál pedig sem őt, sem az uralkodócsalád tagjait nem kíméli…

Interjú az írónővel : Ide kattints!

További információkat az írónő Facebook oldalán találhattók!